Állásajánlatok
Képzési ajánlatok
Pályázatok
Közfoglalkoztatás
Támogatások
GINOP
Statisztika
Hirdetmények
Közérdekű adatok
Eseménynaptár
Kapcsolatfelvétel
Elérhetőségek
Ajánlattételi felhívás a 2020-as képzési jegyzék összeállításáhozNyomtatás
A Somogy Megyei Kormányhivatal ajánlattételi felhívással fordul a felnőttképzéssel foglalkozó intézményekhez a 2020. évi képzési jegyzékének összeállításához.
A képzési jegyzék összeállításának célja azoknak a személyeknek a munkaerőpiaci képzésben való részvételének támogatása az első vagy ismételt munkába álláshoz, illetve a munkaerő-piaci igényekhez igazodó ismeretek megszerzésének biztosítása, akik munkahelyüket vesztett, vagy tanulmányaikat befejezett álláskeresők, továbbá a munkáltató által bejelentett csoportos létszámcsökkentéssel érintettek, vagy akiknek munkaviszonya várhatóan egy éven belül megszűnik, vagy aki munkaviszonyban áll és rendszeres foglalkoztatása képzés nélkül nem biztosítható.
A támogatható képzések körét A foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 1. §-a határozza meg. Nem minősül támogatható képzésnek a kulcs/kompetencia- és/vagy készségfejlesztést szolgáló képzés, illetve tréning; a munkavállalásra, munkába állásra felkészítő képzés, illetve tréning.
Az ajánlatok benyújtásának határideje: 2020. február 18. 10 óra 00 perc
A képzések indításának várható kezdete: 2020. június eleje
Az ajánlattételi felhívás, valamint a mellékletek a jobb oldalon található Kapcsolódó anyagokból tölthetők le.
Kapcsolódó anyagok:
A Somogy Megyei Kormányhivatal ajánlattételi felhívása – ne legyen szerkeszthető
1. A felhívás tárgyát képező képzési irányok – ne legyen szerkeszthető
2. Intézményi ajánlattételi adatlap – szerkeszthető legyen
3. Képzési ajánlattételi adatlap – szerkeszthető legyen
4. Együttműködési megállapodás – ne legyen szerkeszthető
5. Bírálati szempontrendszer – ne legyen szerkeszthető
Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály 7400 Kaposvár, Fő utca 37-39.
Tel.: (82) 505-500 Fax.: (82) 505-550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu