Állásajánlatok
Képzési ajánlatok
Pályázatok
TÁMOP 1.1.2
Munkaerő-piaci és foglalkozási információnyújtás
Munkahelyteremtő
VVT tőke támogatás
Közfoglalkoztatás
Támogatások
GINOP
Statisztika
Hirdetmények
Közérdekű adatok
Eseménynaptár
Kapcsolatfelvétel
Elérhetőségek
Újabb 5 milliárd forint munkahelyteremtésreNyomtatás
Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdetett a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására.

A pályázat célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának javítása érdekében az új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása.
A 2019. március 19-től induló pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.
A munkahelyteremtő programot az előző évi pályázati kiírásokhoz képest változatlan tartalommal hirdették meg, az alaptámogatás mértéke ugyanakkor új munkahelyenként 1,7 millió forintra emelkedik.
Ezen felül a pályázók kiegészítő támogatásként kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként további 700 ezer forint, amennyiben az elmúlt 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében foglalkoztatott álláskereső személy felvételét vállalják, új munkahelyenként további 1,5 millió forint, amennyiben pedig a beruházás befejezését követően hatodik életévét be nem töltött gyermekét saját háztartásában nevelő nő foglalkoztatását vállalják a pályázók, új munkahelyenként további 1,5 millió forint támogatást kaphatnak.
Az említett három kiegészítő támogatáson felül a pályázók, - amennyiben kedvezményezett járásban vagy településen valósul meg a beruházás, - akkor új munkahelyenként még további 400 ezer forint támogatást kaphatnak, így új munkahelyenként a vállalatok akár 3,6 millió Ft összegű, vissza nem térítendő támogatásban is részesülhetnek.

A támogatás igénybevétele esetén a munkáltatóknak a kétéves foglalkoztatási kötelezettség mellett vállalniuk kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat három évig folyamatosan fenntartják és működtetik az érintett térségben.

A pályázati kiírás keretében a kkv-k továbbra is új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, illetve a támogatást ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják (tárgyi eszközökhöz, épületekhez kapcsolódóan).

A támogatási programot két ciklusban hirdetik meg:
-először 2019. március 19. napjától 2019. április 22. napjáig,
-illetve 2019. augusztus 1. napjától 2019. szeptember 5. napjáig.

A pályázaton való részvétellel, a pályázat feltételeivel és elkészítésével kapcsolatban a Somogy megyében megvalósuló beruházásokhoz a Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya ad tájékoztatást (cím: 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39., e-mail cím: munkahelyteremto@somogy.gov.hu, telefonszám: 82/505-524, 82/505-597).
A pályázatra vonatkozó részletes pályázati kiírás, az általános feltételekről, benyújtandó dokumentumokról szóló tájékoztatás megtalálhatók a www.kormany.hu, a www.kormanyhivatal.hu/hu/somogy, és a www.somogy.munka.hu honlapokon.

Kapcsolódó anyagok
Pályázati felhívás NFA-2019-KKV Felhívás
Általános útmutató NFA-2019- KKV ÁÚF
Pályázati felhívás mellékletek

Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály 7400 Kaposvár, Fő utca 37-39.
Tel.: (82) 505-500 Fax.: (82) 505-550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu